– A szabadságharc annyira sikeres volt, hogy már csak kölcsönből hirdetjük.
Az uniós források megérkeztek – volna. Talán. Majd. Egyszer.
Vagy ha megérkeztek, akkor már ki is adtuk őket. Valamire. Valahol. Valakiknek.
A magyar kormányzati kommunikáció mára olyan szintre emelkedett, hogy gyakorlatilag a „Pénz nincs, de legalább drágább lett” szintű bravúrokat is sikerpropagandaként tudják eladni.
Nem kicsit, nagyon.
Miközben az inflációval ”harcolunk” (értsd: nézzük, ahogy rombol), az uniós milliárdok rejtélyes tempóban olvadnak el, mint jégkocka a sivatagban. Közben a kormány szabadságharcos plakátkampánya – természetesen közpénzből, természetesen százmilliós tételben – harsogja:
„Erősek vagyunk!„
„Győztünk!„
„Brüsszel letérdelt!”
A valóság ezzel szemben:
- Kölcsönökből finanszírozott állami hirdetések,
- Meg nem érkezett (vagy máshova vándorolt) uniós támogatások,
- És egy ország, ahol az emberek lassan jobban ismerik az árstop kifejezést, mint a saját irányítószámukat.
Kérdezd meg te is:
- Hol van az a néhány százmilliárd?
- Miért mindig plakátokra és propagandaoldalakra futja, de tanárokra, egészségügyre soha?
- Ki dönt arról, hogy a „magyar érdek” hol ér véget, és a „magánérdek” hol kezdődik?
A nagy szabadságharc közben az ország valójában egy dolgot nyert meg biztosan:
Az adósságharcot.
De azt nem Brüsszel ellen, hanem a saját állampolgáraival szemben.
Mert miközben hirdetjük, hogy „megállítottuk Brüsszelt”, valójában már Brüsszel pénzére is csak pályázunk – feltett kézzel, lehajtott fejjel.
Legközelebb, ha óriásplakáton látod a legújabb „győzelmi jelentést”, csak gondolj bele:
az a pénz is valószínűleg kölcsönből lett kinyomtatva.
