Munkahelyi balesetet szenvedett, most elárverezték a lakását

A tiszaújvárosi Magyari Beáta 2015 nyarán szenvedett munkahelyi balesetet, egy tésztakészítő gép leszakította karját, ekkor kezdődött a hölgy kálváriája.

Főnökeit a bíróság félmillió forintra büntette. Beáta elveszítette munkahelyét és az élete tönkrement. Ráadásul munka nélkül nem tudta tovább törleszteni devizahitelét, így az akkori 6,2 milliós tartozás két évvel később már 8,8 millió forintra rúgott. Időközben a fogyatékos támogatást is megvonták tőle, de az asszony nem nyugodott bele így hosszas huzavona után sikerült kiharcolnia 33 ezer forintot havi szintű kivételes rokkantsági ellátás címén.

Viszont a végrehajtó néhány hete elárverezte lakását 8,4 millió forintért (jóval ár alatt), így költözniük kell, 1 hetük maradt arra hogy elhagyják otthonukat.

Talán az egyetlen jó hír ebben a történetben hogy Beáta ígéretet kapott arra hogy kapnak egy önkormányzati lakást havi 25 ezer forintért.

Kapcsolódó cikkek