Budán dől a lélek – legalábbis a Szent János Kórházban biztosan, ahol most szó szerint a minimum is luxusnak számít. Miközben Takács Péter egészségügyi államtitkár teljes magabiztossággal nyilatkozta ország-világ előtt, hogy „az egészségügyben nincs korrupció, ez egy lufi, egy nagy kamu”, a háttérben éppen összecsuklik a valóság. És ez a valóság nagyon is húsba vágó.
Mert amíg a sajtótájékoztató szépen meg van rendezve, mikrofon, molinó, kamerák, addig a Szent János Kórház kardiológiai osztályán már csak félig van ágy, és teljesen elfogyott a kapacitás. A II. kerület betegeit nem tudják ellátni. Nem azért, mert hirtelen mindenki makkegészséges lett, hanem mert a minimumfeltételek – értsd: alapvető orvosi személyzet, eszköz, működési lehetőség – egyszerűen hiányoznak. Magyarán: nem tudják, hogyan gyógyítsanak, mivel, és kivel.
És ez nem egy eldugott vidéki rendelőintézet. Ez Buda. Ez a főváros. Ez a kirakat. Ha itt ez van, mi lehet Berettyóújfaluban?
De az államtitkár hajthatatlan. Szerinte az egészségügy teljesen rendben van, a korrupció emlegetése pedig csak „kamu”. Akkor nézzünk a szemébe annak a kardiológusnak, akinek egy komplett kerületről kellene gondoskodnia úgy, hogy közben a 36 ágyból maradt 18. Nézzünk a beteg szemébe, aki szívproblémával nem talál magának helyet egy budapesti kórházban. Kíváncsiak lennénk, szerintük is ez csak egy felfújt lufi?
Talán el kellene dönteni: vagy tényleg nincs korrupció, és akkor sürgősen meg kell keresni, hová tűnt a pénz, az orvos, a felszerelés. Vagy van korrupció, és akkor… nos, akkor ez a helyzet nagyon is beszédes. Mert nemcsak a minimumfeltételek hiányoznak, hanem a felelősség is. A következményekről nem is beszélve.
A lakosság meg csak néz, hogy hová lett az „emberközpontú egészségügy” ígérete. Tapsoljon az, aki szeretne most infarktust kapni Budapesten.
De hát ne panaszkodjunk. Hiszen minden rendben van. A statisztikák javulnak. A sajtótájékoztatók pörögnek. Csak közben valahogy lassan elfogynak az ágyak – és a türelem.
