Az ember már nem is lepődik meg. Csak legyint, amikor a közmédiában újabb jelenet játszódik le, ami jobban illene egy kabaréba, mint egy állami finanszírozású tévéműsorba.
A legújabb epizód: a közmédia Ákosról (igen, Kovács Ákosról) készített beszélgetésében a háttérben Dobrády Ákos képei futottak.
Igen, jól olvasod: másik Ákos. Másik ember. Másik zene. De mindegy, „Ákos az Ákos”, nem?
A Telex hozta le a hírt, és bár elsőre nehéz elhinni, a felvétel valódi: a portréfilm promóját és a beszélgetést közpénzből, állami támogatással (326 millió forinttal megtámogatva) készítették, és valahol a gyártás-felvétel-utómunka háromszögében valaki nem vette észre, hogy a vetített képeken nem az a bizonyos Ákos szerepel.
A beszélgetést itt lehet visszanézni.
Hogy történhet ez meg?
Nem technikai baleset ez, hanem rendszerszintű trehányság. Egy szerkesztő, egy vágó, egy műsorvezető, egy gyártásvezető és egy felelős szerkesztő mind átmegy a folyamaton — és senkinek nem tűnik fel, hogy a rossz embert vetítik ki.
Ez nem véletlen, ez tünet.
A közmédiában évek óta uralkodó „jó lesz az úgy” hozzáállásé, ahol a szakmai minimumot is gyakran elnyomja a politikai lojalitás és a rutin.
Közpénzből, közröhejre
Az eset önmagában is kínos lenne, de így, hogy egy államilag finanszírozott filmről beszélünk, egy fokkal komolyabb a helyzet.
Ez ugyanis nemcsak szakmai hiba, hanem a közpénz megbecsülésének teljes hiánya.
326 millió forintból elvárható lenne, hogy legalább a főszereplőt ne keverjék össze valaki mással.
És a legszebb az egészben: sem bocsánatkérés, sem magyarázat nem érkezett.
Mintha mi sem történt volna.
A hír ment a netre, a közönség nevetett, a közmédia pedig hallgat, mint aki éppen a következő bakira készül.
Vetítés minden szinten
Valahol szimbolikus is ez a baki.
A közmédia évek óta nem tájékoztat, hanem vetít. Most legalább szó szerint is sikerült.
Az a bizonyos „másik Ákos” a vásznon szinte jelképpé vált: a rendszer, amely elvileg a valóságot mutatná be, már annyira elveszítette a kapcsolatot a tényekkel, hogy a saját hőseit sem ismeri fel.
Mert a hiba nem a gépben van
A probléma nem egy operátor vagy vágó hibája. A probléma az, hogy nincs senki, aki felelősséget vállalna.
A közmédia már régen nem a szakmaiságról, hanem a megfelelésről és a látszatról szól. És amikor a látszat is ennyire összekeveredik, abból pont ilyen helyzetek születnek: tragikomikus vetítések, ahol a néző már nem tudja, sírjon vagy nevessen.
A közmédia újabb bakija egyszerre nevetséges és elszomorító.
Nevetséges, mert elképesztő, hogy ilyen megtörténhet.
Elszomorító, mert pontos tükre annak, hová jutott a közszolgálatiság eszméje: a tájékoztatásból műsor lett, a műsorból vetítés, a vetítésből pedig tévedés.
Lehetne azt mondani: „csak egy baki volt.”
De valójában minden ilyen baki egy újabb bizonyíték arra, hogy a közmédia már régen nem köz, és egyre kevésbé média.
