Hát így elöljáróban annyit hogy nem dobtam el az agyam tőlük. 2 műsor melyben a nyomozók/zsűri/csapatok – mittudomén hogy hívják őket – a főszereplők.
Háromnegyed nyolc felé kapcsoltam az RTL Klub-ra ahol épp az Álarcos énekes utolsó fél órája kezdődött.
Balázs és Gáspár Laci azt hozta amit el lehet tőlük várni, Csobot Adél gondolom csak Istenes Bence miatt került be oda ahova és hát Dancsó Péter… A népszerű youtubber eléggé meg volt szeppenve (pedig ha jól tudom ez már a 2. adás volt).
Istenes Bence 1-1 elrejtett poénja még vicces is volt, az Oroszlán Eminem feldolgozása pedig kifejezetten tetszett. Nemtudom másfél-két órát végignéztem volna ebből a műsorból de az a fél óra nem volt annyira rossz.
Mikor vége lett gondoltam belenézek a TV2 Nicsak, ki vagyok? című műsorába.
Most mondjam azt bár ne tettem volna? Azt azért nem mert akkor ez a cikk sem íródott volna meg.
Viszont már az első fél percben látszott hogy ez mintha csak a másik műsor folytatása lenne más szereplőkkel. Ezzel még nem is lenne gond hiszen a két tv-csatorna évtizedek óta ezt csinálja de a Nicsak, ki vagyok? nekem nagyon erőltetettnek tűnt.
Majka és Döglégy Zoli elég erőszakosak voltak, mégis legtöbbször a lányok döntöttek a tippelésekben, Hajós András túltolta a bárgyú figurát, az a Valtteri Bottas imitátor figura pedig nagyon unszimpatikus volt. Tilla meg gyakorlatilag ugyanazt nyomja vagy 20 éve a TV2-es műsorok 90 százalékában, mert hát a csatornánál nincs más aki el tudná vezetni az ehhez hasonló műsorokat…
Hogy nézem-e jövő vasárnap? Nem ígérek semmit de azt betartom…
Neked mi a véleményed ezekről a műsorokról? Írd meg kommentben vagy ⬇️
Csatlakozz Beszéljük ki a híreket meg minden mást Facebook csoportunkhoz 😉 |