Kedves Lányom! – vicc

Kedves Lányom! Lassan írom levelem, mert tudom, hogy nem tudsz gyorsan olvasni. Már nem ott lakunk, ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb baleset az otthontól 20 km-es körzetben történik, úgyhogy elköltöztünk A házszámot sajnos nem tudom megírni, mivel az előző lakók magukkal vitték, hogy ne kelljen a címüket megváltoztatni. Az új házban minden nagyon szép és jó . Mosógép is van, bár nem működik valami jól. Beletettem a ruhát, meghúztam a láncot, és azóta nem láttam belőle semmit. Mindent összevetve nem rossz itt. A múlt héten csak kétszer…

Bővebben >>

Drágul a lottó év végétől, nem is kicsit

A Szerencsejáték Zrt. közleménye szerint az ötös és hatos lottó idén év végén, míg a skandináv lottó jövő év első napjától kerül majd többé. Nem pár forintos áremelésről van szó ugyanis az eddig 250 forintba kerülő alapjátékok ára 20%-al azaz 50 forinttal lesznek drágábbak. Az ötös lottó december 28-án 20.30-tól, a hatos lottó december 29-én 17 órától, a skandináv lottó pedig 2020. január 1. 21.30-tól kerül majd 300 forintba. A közlemény megemlíti hogy lottójátékok drágulásával összhangban a nyereményalapok is dinamikusabban emelkednek majd. Legutóbb egyébként 3 évvel ezelőtt, 2016 év végén…

Bővebben >>

Ugye Te is szoktál töltött káposztát enni az ünnepek alatt? Íme egy alap recept

A magyar konyha egyik jellegzetes téli étele a töltött káposzta, vagy ahogy több alföldi településen is hívják szárma. Hagyományos karácsonyi fogás melyből egyszerre nagyobb mennyiséget szokás készíteni, így több napon át fogyasztható. Egyes feljegyzések szerint már az 1600-as években is része volt hazánk konyhájának. Jöjjön most egy alap töltött káposzta recept: Hozzávalók: 1kg darált hús 10dkg rizs 1-2 fej vöröshagyma 3-4 gerezd fokhagyma 1 tk. só 1/2 tk. bors 2 tk. őrölt pirospaprika 1 fej savanyú káposzta (vagy 16 levél) 25 dkg füstölt hús vagy kolbász Elkészítés: A rizst megmossuk,…

Bővebben >>

Kommunikációs referens állás a Gyömrői Önkormányzatnál

Kommunikációs referens munkakör betöltésére hirdetett pályázatot Gyömrő Város Önkormányzata. A teljes munkaidős, határozatlan idejű munkaviszony főbb tevékenységi körei: Kapcsolattartás az önkormányzati intézményekkel Az önkormányzat kommunikációjához kapcsolódó feladatok támogatása A kommunikációs vezető utasításai alapján végzi a napi munkáját Részvétel az önkormányzat online felületeinek kezelésében (honlap, facebook) Online hibabejelentő oldal kezelése, az ezzel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása Részvétel a Gyömrő újság szerkesztésében, cikkek írása Kommunikációs tevékenységhez kapcsolódó megrendelések lebonyolítása, adminisztráció ellátása Az álláslehetőségről valamint a jelentkezés menetéről bővebb infót az alábbi linkre kattintva találsz.

Bővebben >>

A Szomszédok ünnepi adással tér vissza szilveszterkor

Az utolsó rész 1999. december 30-án került adásba, ennek apropóján 2019. december 31-én este emlékadást vetítenek a Life TV-n egy riportfilm formájában. Feltünnek majd a régi kedvenc szereplők és a hírek szerint olyan jelenetek is láthatóak lesznek majd a műsorban melyek annak idején nem kerültek adásba. Az egyik legnézetebb és legnépszerűbb magyar sorozat utáni érdeklődést mi sem bizonyítja jobban hogy még most, 20 évvel az utolsó rész után is tele van az internet a szereplők képeivel és különböző humoros aranyköpéseivel.

Bővebben >>

Ez az igazi örömzene, avagy ilyen mikor több száz zenész együtt zenél

A minap egy nagyon érdekes YouTube csatornába botlottam, gondoltam megosztom veletek. A Cityrocks Hungary egy 2017-ben indult kezdeményezés mely a rockzene széles körű megismertetését és népszerűsítését tűzte ki céljául. Először 2018-ban szerveztek flashmobot Szegeden 400 zenész részvételével: 2019-ben már 500-an vettek részt egy 12 dalból álló örömzenélésen Kecskeméten: A Jó nekem című dal eredeti előadójának az Ocho Macho zenekarnak a frontembere Kirchknopf Gergő is beszállt: Egyébként Cityrocks Hungary az olasz Rockin’ 1000 mintájára jött létre:

Bővebben >>

Ünnepi hulladékszállítási rend Gyömrőn

Az ünnepek miatt változnak a szemét elszállításának időpontjai. A kommunális hulladékelszállítás a következőképp módosul Gyömrőn: 2019. 12. 25. (szerda) ➡️ 2019. 12. 27. (péntek) 2019. 12. 26. (csütörtök) ➡️ 2019. 12. 28. (szombat) 2020. 01. 01. (szerda) ➡️ 2020. 01. 03. (péntek) 🎄 A fenyőfákat 2020. január 13-án és január 20-án szállítják el.

Bővebben >>

Péntektől leáll a kátyúzás Gyömrőn

Most pénteken (december 20.) fejeződik be a gyömrői utak idei kátyúzása. Mivel az ünnepek miatt az aszfaltkeverő üzemek leállnak ezért a város által megbízott kivitelező is befejezi idénre a munkát. Ha minden jól megy a korábban elkészített kátyútérkép alapján még a héten kijavítják az úthibák nagyrészét így a január második hetében esedékes második nekifutásra már nem marad sok tennivalójuk. Gyenes Levente ezzel kapcsolatos közleményében emlékeztet hogy 2020-ban nem csak kátyúzásra hanem komplett útfelújításokra is sor kerül majd. Addig is mindenki közlekedjen óvatosan és kellő körültekintéssel ugyanis a kivitelező nem tud…

Bővebben >>