Kedves Lányom! – vicc

Kedves Lányom!
Lassan írom levelem, mert tudom, hogy nem
tudsz gyorsan olvasni. Már nem ott lakunk,
ahol eddig, mert apád olvasta, hogy a legtöbb
baleset az otthontól 20 km-es körzetben
történik, úgyhogy elköltöztünk A házszámot
sajnos nem tudom megírni, mivel az előző
lakók magukkal vitték, hogy ne kelljen a
címüket megváltoztatni. Az új házban
minden nagyon szép és jó . Mosógép is van,
bár nem működik valami jól. Beletettem a
ruhát, meghúztam a láncot, és azóta nem
láttam belőle semmit. Mindent összevetve nem
rossz itt. A múlt héten csak kétszer esett az
eső, egyszer három, egyszer meg négy napig.
Elküldtem a kabátot, amit kértél, de apád
szerint a gombok miatt túl nehéz lett volna a
csomag, úgyhogy levágtam mindegyiket, és
beletettem őket a kabát zsebébe. Az a lüke
bátyád valamelyik nap bezárta a kocsikulcsot,
és több mint két órába telt, míg apádat és
engem kiszabadítottak az autóból. A
nővérednek ma gyermeke született, de még
nem tudjuk fiú-e, vagy lány, így azt sem tudom
megírni, hogy nagynéni vagy nagybácsi lettél.
Képzeld! A szomszéd beleesett a pálinkás
hordóba. Néhányan megpróbálták kihúzni, de
ő hősiesen ellenállt, és megfulladt. Szegény
embert 3 napig hamvasztották. Máskülönben
nincsen sok újság, minden a megszokott
mederben folyik. Csókol szerető anyád Ui.:
Akartam pénzt is tenni a borítékba, de már le
volt zárva.Via Bakos laszlo.

Kapcsolódó cikkek