Új ivóvízkút épülhet Gyömrőn – a Mendei út közelében bővülhet a vízellátó rendszer

Gyömrő ivóvízellátásának hosszú távú biztonságát szolgáló fejlesztésről számolt be Horváth István Attila alpolgármester. A tájékoztatás szerint a város új ivóvízkút létesítését tervezi, amely a Mendei út közelében, a focipálya térségében épülhet meg.

A bejelentés különösen aktuális, hiszen a napokban átmeneti vízhasználati korlátozást vezettek be Gyömrőn a rendkívüli hőség és a megnövekedett vízfogyasztás miatt.

Az alpolgármester közlése szerint a város évente 1 011 415 köbméter lekötött vízmennyiséggel rendelkezik, amelyet normál körülmények között nem lépnek túl, ugyanakkor a nyári hőhullámok idején jelentősen megnő a fogyasztás.

Az elmúlt időszakban kutakat is felújítottak

A tájékoztatás alapján az önkormányzat tulajdonában lévő víziközmű-hálózat fejlesztése folyamatos feladat. A meglévő kutak közül az elmúlt két évben több is felújításon esett át.

Emellett már rendelkezésre áll a létesítési engedély egy új kútra, amelyet a Mendei út közelében, a focipálya mellett alakítanának ki. A beruházás a jelenlegi tervek szerint 2027-ben valósulhat meg.

A fejlesztés célja nem csupán a nagyobb vízmennyiség biztosítása, hanem a tartalékkapacitások növelése és a rendszer üzembiztonságának javítása is.

Hirdetés Eladó többgenerációs családi ház Gyömrőn - 7 szoba, 3 fürdő

Az önkormányzat szerint hosszú távon biztosítható az ivóvízellátás

Horváth István Attila bejegyzésében kiemelte, hogy a vízellátás biztosítása az önkormányzat törvényi kötelezettsége, míg az üzemeltetési feladatokat a DAKÖV Kft. látja el.

Egy Facebook-kommentben arra is kitért, hogy a DAKÖV Kft. minden évben bérleti díjat fizet az önkormányzatnak a víziközművek használatáért. Ennek bevételéből az idei évben két kút felújítása valósult meg, a következő évben pedig ennek felhasználásával tervezik az új kút megépítését.

A kommentek között felmerült kérdésként a bérleti díj pontos összege is, amelyre egyelőre nem érkezett nyilvános válasz.

A vízkorlátozás továbbra is érvényben van

A városban jelenleg átmeneti vízhasználati korlátozás van érvényben, amely többek között érinti:

  • a kertek locsolását,
  • a gépjárművek mosását,
  • valamint a medencék feltöltését.

A korlátozás célja, hogy a legnagyobb nyári terhelés idején is biztosított maradjon az ivóvízellátás minden fogyasztó számára.

Kapcsolódó cikkek