Több mint 50 millió forintnyi súlyadótól esik el Gyömrő

Természetesen Gyömrőt is érintik a kormány járványügyi döntései és intézkedései. Az Gyömrői Önkormányzat több mint 50 millió forinttól esik el azzal hogy a helyi gépjármadót a központi költségvetésbe kell befizetni. Megmondom őszintén erre a bejelentésre nem számítottam, hiszen jelen pillanatban a magyar önkormányzatoknak olyan plusz költségei merülnek fel a jarvánnyal kapcsolatos védekezés miatt ami korábban egyébként nem merült volna föl Nyilatkozta Gyenes Levente Gyömrő Város polgármestere a Signal TV-nek Át kell szabni a néhány hete elfogadott gyömrői költségvetést mivel a fenti intézkedés lehetetlenné teszi annak tartását. Az önkormányzat néhány plusz…

Bővebben >>

4 év alatt 408 milliárd forintot költöttünk határvédelemre

Az Országos Rendőrfőkapitányság adatai szerint 2015 és 2019 között 408 milliárd forintot költött hazánk hatarvédelemre. Jó hír hogy az idei évre már jelentősen lecsökkentek a bevándorlás kezelésével kapcsolatos költségek, 2019-ben eddigi eddig mindössze 11,3 milliárd forintot kellet erre a célra fordítani. A csökkenő tendencia összefügg azzal hogy ebből a többszáz milliárdból jelentős összeg lett fordítva a felszerelések beszerzésére, a létszám fejlesztésére és a kerítés megépítésére. A kormány még 2017-ben kérte az Európai Bizottság elnökét fizessék ki határrendészeti költségeik felét, ám az EB már akkor nyomatekosította nem fognak fizetni a felhúzott…

Bővebben >>

Lakásvásárlás költségei 2019

Az ingatlan árak nagyon megugrottak az elmúlt pár hónapban és az a durva hogy ez a tendencia folytatódik sőt az ingatlanokkal foglalkozók jelentős drágulást jósolnak júliustól, akkor lép ugyanis életbe az új CSOK. Szóval a cikkben szereplő adatok egy idén február – márciusban vásárolt 47 nm-es budapesti lakással kapcsolatos költségek és kezdő kiadások. Az említett ingatlan ára 12,5 millió forint volt. 20% önrész (ezt több tényező is befolyásolja mennyi szükséges az adott banknak) 2,5 millió Ft (hitel összeg 10 millió Ft) Ügyvédi díj az adásvételi szerződés megírása 1% azaz 125.000…

Bővebben >>