Hiába a Tottenham nyomás a Liverpool 2 góllal lett BL győztes idén

A meccs előtt valószínűleg nem sokan ellenkeztek volna egy 0-2-es eredményre a Liverpool javára. Viszont az első félidőben látottak alapján a szünetben korántsem állt úgy a helyzet hogy ez az eredmény megszülethet a végére. A Liverpool már az első percben 11-eshez jutott kezezés miatt melyet a második percben Salah értékesített is. Így a Tottenham szinte az elejétől csak hajszolta az eredményt. Az első félidő ezután az erős Tottenham nyomás ellenére viszonylag eseménytelenül telt leszámítva hogy a 18. percben egy lengén öltözött hölgy rohant be a pályára akit a biztonságiak egészen…

Bővebben >>

Remek második félidő után EL győztes a Chelsea

Viszonylag eseménytelen első félidő után gólzáporral nyert a Chelsea a 2018/19-es Európa-Liga döntőjében az Arsenal ellen. A meccset az Arsenal kezdte jobban, egészen a 30. percig az ágyúsok irányították a játékot. A Chelsea az első játékrész utolsó negyed órájára kapta össze magát viszont gólt egyik csapat sem tudott szerezni. Igaz ehhez a profi pályafutása utolsó meccsén védő Petr Cech komoly szerepvállalása is kellett. Ezután következett a második félidő és a Chelsea gála. A kékek már a kezdő sípszó utáni 4. percben megszerezték a vezetést Giroud révén, majd a következő negyed…

Bővebben >>