Gyömrő összefog Ákosért!

Ismét egy nemes ügyben foghatunk össze, a cél ezúttal egy 8 éves gyömrői tolószékes kisfiú, Ákos mielőbbi rehabilitációja. Születése után a kórházban bakteriális fertőzést, ennek szövődményeként agyvérzést kapott, mely érintette az agytörzsét és a központi idegrendszerét is. Ennek következtében állandó fejlesztésre szorul, mindennapjait kerekesszékben tölti. Ezt az állapotot egy műtét tudná érdemben javítani, amelyet Barcelonában végeznek. A beavatkozás és a rehabilitáció 8.500 euroba, vagyis nagyjából 3.050.000 Ft-ba kerül. Ákos szülei hosszú évek óta éjt nappallá téve dolgoznak, hogy Ákos fejlesztő terápiáira és 3 gyermekük nevelésére előteremtsék a szükséges fedezetet, viszont…

Bővebben >>

Ha lesz idén Romantika Ünnep Gyömrőn akkor Edvin Marton is fellép

Egyelőre semmi sem biztos a 2021-es nyári programokkal kapcsolatban mindenesetre ha a járványhelyzet és az ezt követő kormányzati döntések kedvezően alakulnak akkor egy biztos fellépője már van a 2021-es gyömrői Romantika Ünnepnek. Ő pedig nem más mint az Emmy-díjas zeneszerző, hegedűművész Edvin Marton. A tervek szerint a művész a világszerte már több mint háromszázszor bemutatott showműsorát a Kings On Ice-t hozzá majd el Gyömrőre melyben olimpiai és világbajnok korcsolyaművészek lélegzetelállító tudásában gyönyörködhetünk, miközben Edvin Marton élőben játszik a világ egyik legkülönlegesebb hangszerén, egy 1699-es Antonius Stradivarius hegedűn. A szerződés már…

Bővebben >>

Ágycsere program a gyömrői lakásotthonokban

Közel 40 gyermek lakik Gyömrő 4 lakásotthonában melyekben az ágyak már igencsak megérettek a cserére a több évtizedes használat következtében. Mivel a fenntartónak nincs kerete az ágyak cseréjére így a város polgármestere Gyenes Levente a napokban útjára indította a “Nagy Ágycsere Program”-ot, mely keretein belül gyűjtés indult a lakásotthonokban lakó gyerekek ágyainak cseréje végett. Te is hozzájárulhatsz eme nemes kezdeményezéshez az alábbi bankszámlára történő utalással: Gyömrő Városért Közalapítvány OTP Bank Zrt.: 11742197-20030205 Megjegyzés: ágycsere Egyébként a felhívást ezúttal megelőzték a tettek, ugyanis Levente a Jó itt élni közösséggel karöltve több…

Bővebben >>

Ezekre érdemes odafigyelni otthonunk belső tereinek kialakításánál

Akár új otthonunk építéséről vagy már meglévő átalakításáról legyen is szó, nem árt néhány igen fontos szempontot szem előtt tartanunk. Legyen kényelmes és praktikus, ugyanis ha csak a szépséget helyezzük előtérbe később még igencsak meg is bánhatjuk azt hogy nem kellő körültekintéssel jártunk el. Bútorok vásárlásánál vegyük figyelembe az “egyéb” berendezési tárgyakat is. Mérjünk és írjunk fel mindent már az üzletben történő vásárlás előtt is. Hiába mutatós például egy konyhabútor ha nem fér el rajta a mikro vagy a kávéfőző. Ki és hogyan fogja használni az adott helyiséget? A konyhapult…

Bővebben >>

Igencsak zord időjárás várható hétvégére

Nem árt felkészülni az előttünk álló hétvégére ugyanis az Országos Meteorológiai Szolgálat arról adott ki tájékoztatást hogy: „több hullámban árasztja el a Kárpát-medencét a hideg levegő, így hamisítatlan téli időre számíthatunk annak (majdnem) minden kellékével.” Az északról érkező sarkvidéki levegő hideget és csapadékot egyaránt hoz magával. Ennek hatására a nappali és az éjszakai hőmérséklet is csökkenni fog, olyannyira hogy csütörtöktől nappali fagyokra is készülni kell, hétvégén pedig lesznek olyan területek az országban ahol éjszaka akár – 15 fok is lehet. Enyhülést (némi csapadékkal vegyítve) csak a jövő hét eleje hozhat.

Bővebben >>

Rekop György VideoBlogot indított

Tudjátok ő az a humorista aki sokszor szerepelt a Showder Klubban, tavaly októberben pedig némi fű miatt állították elő otthonából barátnője társaságában. Ez utóbbiért a Dumaszínház újévi köszöntésében be is oltották picit. Szóval Gyuri január elején úgy döntött hogy új év, új szokások és az alkalmazkodás jegyében ő is videó blogot indít melyben megpróbálja meglovagolni az éppen aktuális trendeket. Íme az első rész:

Bővebben >>