Lakossági bejelentés érkezett augusztus közepén a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósághoz miszerint állatmérgezés történt. A Békés megyei természetvédelmi őr a helyszínen 2 felnőtt és 2 nemrég kirepült parlagi sast talált melyek természetvédelmi értéke eléri a 4 millió forintot. A szakértők szerint ilyen mértékű pusztulást csak méreg okozhat ezért a helyszínt az MME Méreg- és Tetemkereső Kutyás Egysége vizsgálta át a rendőrség közreműködésével. Valószínűleg kifejezetten a sas-családot vették célba az elkövetők ugyanis több mergezéshez használt csalétkeket is találtak a sasok fészkének közelében.
Bővebben >>Nap: 2019.09.19.
Azért nem semmi hogy ilyet kiírnak egy kórházban
Az Indexen találtam ezt a képet, az egyik olvasójuk küldte be. Állítólag a Budai Gyerekkórházban készült. Ha valóban így van az nem semmi hogy 2019-ben Magyarországon egy ilyen dolog megtörténhet.
Bővebben >>A sajtfogyasztás ellensúlyozhatja a túl sok só fogyasztását
Jó hír azon emberek tömegének akik ugyan tudják hogy nem egészséges a nagy mennyiségű só fogyasztása ám tenni eddig nem tettek ellene. Bár létfontosságú anyag manapság mégis a szükséges mennyiség többszörösét fogyasztjuk belőle, mely bizony magas vernyomáshoz vezet. Sajt fogyasztással csökkenthető a kockázat A Penn State kutatása szerint a sajtokban található antioxidánsok segíthetnek a vérerek megóvásában nagy mennyiségű só fogyasztása esetén is. A kutatók megállapították hogy a tesztalanyok szervezetében érrendszeri anomáliák keletkeztek nagyobb mennyiségű magas nátriumtartalmú ételek fogyasztása után. Viszont mikor hasonló összetételű étkezés mellé beiktattak napi 4 adag sajtot…
Bővebben >>