Ófalusi Szüreti- és Lecsófőző Fesztivál Gyömrőn

Szeptemberben ismét összegyűlhet a város apraja-nagyja ugyanis lecsófőzéssel egybekötött szüreti fesztivál lesz Gyömrőn. A rendezvény helyszíne a Búcsú tér lesz az időpont pedig szeptember 21. A szüreti felvonulásra ezúttal Nagytarcsáról érkeznek hagyományos népviseletbe öltözött vendégek. A nap folyamán orgona hangverseny lesz a református templomban, emellett kiosztják a borlovagrandek díjait is. A lecsó kóstoló jegy gyömrői lakcímkártyával 200 forintba fog kerülni, egyébként 800 forint lesz. A rendezvény egyik érdekessége a műanyag mentessége lesz, az italokat visszaváltható pohárban míg az ételeket fa evőeszközökkel kínálják, a lecsót pedig cipóban. Este Péter Szabó Szilvia…

Bővebben >>

Amerika: 5 évet kapott kutyája felgyújtásáért

Az eset az amerikai Virginia államban történt, a férfi azt állítja csak meg akarta védeni a lányát. Egy fiatal apa Jyahshua Hil kikötötte a kerítéshez kutyáját a Choo Choo névre hallgató Pit Bullt és felgyújtotta. Az állatot a megmentői átkeresztelték Tommie-ra, de 5 nap szenvedés után elpusztult. A férfi azt állítja meg akarta bosszulni 2 éves lányát akit a kutya megharapott. A bíróságon azzal próbált védekezni hogy nem emlékszik a történtekre mert skizofréniában szenved, ám a bírák nem fogadták el az indoklást. 5 év börtönbüntetést kapott. Az utolsó szó jogán…

Bővebben >>

Elképesztő vihar tart Florida felé

Az elmúlt 30 év legerősebb hurrikánjaként emlegetik azt a vihart mely nemsokára eléri Floridát. A Dorian hurrikán jelenleg a Bahamák felé tart és 4-es erősségű de szakértők szerint az óceán felett tovább erősödhet. A lakosságot tegnap evakuálták a veszélyeztetett területekről. A Bahamák miniszterelnöke közleményben arra hívta fel a figyelmet hogy senki ne maradjon otthon Senki ne legyen olyan őrült, hogy dacolni próbál a viharral, nagyon erőteljes, életveszélyes hurrikán fenyeget Floridában pénteken hirdettek ki rendkívüli állapotot, vasárnaptól ott is evakuálják a lakosságot a fokozottan veszélyes területekről. A turistákat máris felszólították hogy…

Bővebben >>

Szeptember 1-től két helyi buszjárat járja Gyömrő utcáit

Szeptember 1-től megduplázódik a gyömrői helyijáratok száma ugyanis már 2 busz fogja járni a várost. A két járattal megduplázódik a férőhelyek száma valamint rövidül a várakozási és a járatok indulása közti idő. A megállókban érthető bővített menetrend lesz kihelyezve térképpel. Milyen újítások lesznek még? Ingyenes wifi a buszokon, melyekre elméletileg 64 utas is csatlakozhatna egyszerre (már ha felférnének ennyien a buszra). A buszok egy telefonos alkalmazással nyomon követhetők lesznek, így mindég lehet látni épp merre járnak. Az alkalmazást itt találod, a fenti felhasználó nevet és jelszót használd a bejelentkezéshez. A…

Bővebben >>

Tészta krémes vargánya gombás szósszal recept

A vargánya nem olcsó mulatság de sokak szerint az erdő összes zamata megtalalható az ízében. Az alábbi receptet egy – a svájci hegyek közt fekvő – kicsi falucska egyik éttermében lestem el és fotóztam le. Az étlapon napi ajánlatként az alábbi néven szerepelt: Teigwaren mit frischen Steinpilzen a la creme Tészta krémes vargánya gombás szósszal Hozzávalók (2 adag): Egy jó marék vargánya csíkokra vágva 1 csipet Vegeta 1 evőkanál apróra vágott lilahagyma 1 dl tejszín 1 teáskanál aprított petrezselyem Bors ízlés szerint Ha a hozzávalók elő vannak készítve az egész…

Bővebben >>

Hátborzongató felvétel a Stromboli vulkán kitöréséről

A Stromboli szigeten található Európa legaktívabb vulkánja mely szerdán tört ki. A közelben vitorlázott egy olasz család mely még épp időben tudott elmenekülni a helyszínről hála az apa lélekjelenlétének. És az is szerencséjük volt hogy a vitorlás motorral is fel volt szerelve. Egyik lányuk felvette az éppen kitörő vulkánt telefonjával, íme a felvétel: A csaknem 1000 fokos porral, kőzetdarabokkal és izzó gázokkal vegyült láva a vulkán oldalán mintegy 200 km/h sebességgel zúdult bele a tengerbe.

Bővebben >>

Bejutott az Európa Liga csoportkörébe a Fradi

Idegenbeli 0:0-ás eredménnyel várhatta a visszavágót a Ferencváros, aztán tegnap este megtörtént az áttörés EL csoportkörös a Fradi. Nem indult túl jól a mérkőzés ugyanis a vendég litván csapat szerezte meg a vezetést. Aztán jött Varga Roland és Franck Boli egy-egy találattal és a szünetre már egy gólos előnnyel mehetett a Fradi. A második félidőben a Suduva kiegyenlített ám a Ferencváros játékosai megismételték az első félidőben elért 2:1-es eredményt így 4:2-es összesítéssel a magyar csapat jutott be az Európa Liga csoportkörbe. A Fradi 15 év után először jutott be nemzetközi…

Bővebben >>

A gyömrői vasútállomást is felújítják

A MÁV kihirdette legújabb programját melynek keretein belül a legforgalmasabb vasútállomásokat 2023-ig felújítják. A program neve 50 MEGÚJULÓ ÁLLOMÁS és mint ahogy a lenti képen kivehető Gyömrő is szerepel rajta. Rá is fér a felújítás a gyömrői állomásra. A minap épp a Jó itt élni közösség októberi jelöltjei gyűjtöttek aláírást a helyszínen és ezt követő Facebook bejegyzésükben ki is emeltek néhány dolgot min is kellene sürgősen változtatni az állomáson.

Bővebben >>

4 rab festette ki a gyömrői Weöres Sándor Általános Iskola auláját

Bár a hírek az elmúlt hetekben a hírek főképp a gyömrői Fekete István Általános Iskola felújításáról szóltak azért a Weöres Sándor Általános Iskolában is történtek munkálatok. Az aulát – mely már évek óta felújításra szorult – 4 rab festette ki. A négy, alacsony biztonsági kockázatú elítélt összesen 150 óra, úgynevezett jóvátételi munkát végzett az épületben Forrás: signaltv.hu A munkaerőt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet míg a felszereléseket és alapanyagokat a Weöres Sándor Általános Iskola biztosította. A gyerekek már a frissen festett aulába érkezhetnek a jövő heti tanévkezdés alkalmával.

Bővebben >>