Díjat nyert a Gyömrői Tófürdő

A Településfejlesztési Szövetség „Ökotudatosság” elismerést adományozott Gyömrő Város Önkormányzatának a Gyömrői Tófürdő fejlesztéséért. A szakmai zsűri a benyújtott projekteket olyan szempontok szerint értékelte, mint a megvalósítás színvonala, adaptálhatóság, a kifejtett társadalmi hatás mértéke, a fenntarthatóság és a partnerség. Nyitvatartás, árak és minden egyéb infó a Tófürdő honlapján valamint Facebook oldalán. Forrás/kiemelt kép: Gyenes Levente Facebook

Bővebben >>

Felújítási munkálatok a Gyömrői Tófürdő területén

Hétfőn (október 12.) kezdődtek a Gyömrői Tófürdő őszi felújítási munkálatai ezért a terület előreláthatólag 3-4 héten át zárva lesz. Ezidő alatt a régi betonlépcsőket elbontják, a helyükre korszerű és biztonságos acéllépcsők kerülnek majd. Jó hír hogy az eddigi 4 lépcső helyett 6 kerül majd kialakításra vagyis a hátsó részre is épül 2 db.

Bővebben >>

Hangos lesz! A héten kezdik a Szakorvosi Rendelőintézet mögötti raktárépületek bontását

Az Gyömrői önkormányzat tájékoztatása szerint a héten kezdődik meg a Szakorvosi Rendelőintézet mögötti raktárépületek elbontása. A munkálatok várhatóan körülbelül március 20-ig tartanak és jelentős zajjal járnak majd mivel a bontásból származó betonelemeket a helyszínen le is darálják. A felszabaduló területen előreláthatólag a Tófürdő parkolójának bővítése fog végbe menni, a helyszínen ledarált beton is oda lesz majd beépítve. Fotó: Facebook

Bővebben >>

Gőzerővel zajlik a Tófürdő felújítása

Javában zajlik a felújítás a Gyömrői Tófürdőnél hogy a májusi nyitásra minden elkészüljön. A napokban a mederpart gyöngykaviccsal történő térítését végzik a munkások annak érdekében hogy a nyári szezonban egyenletes talajon lépkedhessenek a fürdőzők. Azért hogy a most végzett munkálatok ne legyenek hiábavalóak senki se setálgasson a tómederben a következő időszakban. Kiemelt kép – Gyömrő Város Önkormányzata Kapcsolódó cikk:

Bővebben >>

Idén már valószínűleg nem lehet korcsolyázni a Tófürdőn

Januárban lejjebb fogják engedni a Tófürdő vizét felújítási munkálatok miatt így nagy valószínűséggel ezen a télen már nem lesz alkalmas korcsolyázásra. Jelenleg tilos a jégre lépni‼️ Mivel a jég egybefüggő sokan érezhetnek késztetést arra hogy felmenjenek rá viszont azt mindenkinek tudnia kell hogy a vastagsága nem elég nagy, ezért balesetveszélyes és ahogy Gyömrő Város Önkormányzata a mai napon jelezte tilos rámenni! Egyébként az Önkormányzat arról is tájékoztatást adott hogy néhányan szándékosan megrongálták a tó jegének felszínét, így ha a vastagsága elég is lenne akkor sem lehetne alkalmas téli sportokra. ☹️

Bővebben >>

Nyárzáró hétvége a Tófürdőn, gyömrői lakcímkártyával ingyenes a belépés

Ez a nyár is véget ér lassan, ennek apropóján ezen a hétvégén ingyenes lesz a belépés a Tófürdőbe. Gyömrői lakcímkártyával augusztus 31-én (szombaton) és szeptember 1-én (vasárnap) ingyenesen lehet bemenni a Tófürdőbe. A pénztárnál kell felmutatnod lakcímkártyád ezután kapod meg a karszalagot. Szombaton 18 órától nyárzáró party is lesz, fellép a Shadows Band.

Bővebben >>

9+1 strand és tófürdő Budapest közelében

Budapest fürdői legtöbbször tömve vannak emberekkel ezért ha egy kis nyugalomra vágysz bizony el kell hagynod a fővárost. Viszont jó hír hogy nem kell messzire utaznod ugyanis Budapest közelében jónéhány strand és tófürdő közül válogathatsz. Íme egy kis ajánló: 1. Gyömrői Tófürdő A napjainkban már számos helyi rendezvénynek otthont adó Gyömrői Tófürdő óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Kiváló vízminőségét a tavat tápláló 9 forrásnak köszönheti. Honlap/info: http://www.gyomrotofurdo.hu/ 2. Rukkel-tó, Dunavarsány Vízicsúzdák tömkelege, wakeboard pálya, vízibicikli és vízi vidámpark várja a dunavarsányi Rukkel-tóhoz kilátogatókat. Remek családi program a meleg…

Bővebben >>