Jön a Jurassic World 3, nem is akármilyen szereposztással

Bár a Jurassic World legutóbbi része nem örvendett éppen osztatlan sikernek sem a nézők sem pedig a kritikusok körében azért az 1,3 milliárd dolláros bevétel után szinte borítékolható volt a folytatás. A Jurassic World: Bukott birodalom című filmet tényleg nem nagyon szerette senki ezért a készítők nem bízzák a véletlenre azt hogy az új széria harmadik része (sorrendben pedig a hatodik) is kasszasiker legyen ugyanis a 93-as első Jarassic Park filmből becsempészik a főszereplőket. Laura Dern Dr. Ellie Sattlert, Jeff Goldblum Dr. Ian Malcolmot, Sam Neill pedig Dr. Alan Grantet…

Bővebben >>

Todd Phillips nyilatkozott a Joker és a DC Univerzum kapcsolatáról

A rendező a Torontoi Filmfesztiválon nyilatkozott díjnyertes filmje kapcsán. Phillips sosem titkolta hogy nem épít a DC Univerzum korábbi filmjeire, sőt azt is hallottuk már tőle hogy nem szeretne folytatást készíteni a Jokerből, ám a megrögzött rajongók újra és újra előállnak olyan teóriákkal melyek párhuzamot vonnak korábbi filmekkel. A Torontoi Filmfesztiválon a rendező azt mondta nincs igazán köze a DC-mozi Univerzumhoz, ez csak egy film. Sőt pár napja azt a hírt is megcáfolta miszerint az “ő” Jokere a későbbiekben összecsaphatna a nemsokára a mozikba kerülő Robert Pattinson álltál megformált Batman…

Bővebben >>

Új filmjében egy a börtönt is megjárt exsportolót alakít Justin Timberlake

Legutóbb Woody Allen 2017-es drámájában a Wonder Wheel: Az óriáskerékben láthattuk az enekesből lett színészt. Ezúttal is drámai szerepre készül Justin Timberlake. Fisher Stevens Palmer című filmjében egy, a börtönt is megjárt egykori középiskolai futballsztárt fog alakítani aki visszatér szülővárosába hogy újrakezdje életét. A filmet idén ősszel kezdik el forgatni, a premier dátumról egyenlőre nincsenek hírek.

Bővebben >>

A Halálos iramban: Hobbs & Shaw megdöntötte a Marvel idei filmjeinek egyik rekordját

A Marvel Filmes Univerzum filmjei olyan magasságokban szárnyalnak manapság hogy nemhogy lekörözni, de még megközelíteni sem nagyon lehet őket. Viszont egy rekordot mégis sikerült megdöntenie a Halálos iramban: Hobbs & Shaw című filmnek Dwayne Johnson és Jason Statham főszereplésével mégpedig azt hogy világszintű heti filmes bevételi listát 4 héten át vezették. Ez az idén mindössze 3-3 hétig sikerült az Marvel filmeknek, nevezetesen a Marvel Kapitánynak, a Bosszúállók: Végjátéknak és a Pókember Idegenbennek. Dwayne Johnson egy Instagram videó formájában meg is emlékezett eme szép eredményről: Persze azt azért hozzá kell tenni…

Bővebben >>

Lássuk ki mennyit szerepelt a Bosszúállók 3. és 4. részében

Egy érdekes videó került fel a minap a YouTubera, melyen 3 percben végig lehet nézni melyik karakter mennyi játékidőt kapott a két filmben. Míg a Végtelen háborúban Gamora elég sokszor vezette a listát a végére egyértelműen Thanos nyerte a vásznon töltött idő “versenyét” a maga több mint 1500 másodpercével megelőzve az őt követő 2 dobogóst akik mindössze 1039 (Gamora) és 1004 (Tony Stark) másodperc játékidőt kaptak az első részben. A két filmet nézve nem is kérdés ki kaphatta a legtöbb játék időt, igen ő nem más mint aki az egész…

Bővebben >>

Hivatalos: jön a Mátrix 4.

A Warner Bros. igazgatója Toby Emmerich kedden jelentette be hogy hamarosan nekilátnak a munkálatoknak a Mátrix 4. részével kapcsolatban. A címszerepekben ismét Carrie-Anne Moss és a második virágkorat elő Keanu Reeves lesznek láthatóak Neoként és Trinityként. A forgatókönyvet az első 3 részt jegyző Lana Wachowski (korábban Laurence „Larry” Wachowski) írja és a rendezői feladatokat is ő fogja ellatni. Azt nyilatkozta hogy nagyon örül annak hogy újraélesztheti a karaktereket. “Nagyon örülünk, hogy visszatérhetünk a Mátrix világába Lanával. Ő egy igazi vizionárius, egy páratlan és eredeti kreatív filmkészítő, és felvillanyoz minket, hogy…

Bővebben >>

Megvan a 25. James Bond film címe

No time to die vagyis Nincs idő meghalni, ez lesz a soron következő James Bond film címe. Szépen lassan jönnek az infók a 25. James Bond filmről. A címszerepben (immáron ötödik alkalommal) ismét Daniel Craig játszik, ellensége Rami Malek lesz, de feltűnik majd Christoph Waltz és Ralph Fiennes valamint Naomie Harris is. A történet szerint a visszavonult Bond szerepét egy női ügynök veszi át, ám ahogy ez lenni szokott nem tart sokáig a 007-es nyugalma, a békés nyugdíjas évekre még várnia kell… A Nagy-Brittaniában, Jamaicában és Olaszországban forgatott filmet Cary…

Bővebben >>

Marvel Filmes Univerzum 5. fázis – ismét egy kiszivárgott infó

Alig pár hete hogy a Marvel atyaúristene Kevin Feige ismertette a nagyközönséggel a Marvel Filmes Univerzum 4. fázisának részleteit a napokban új pletyka szintű infó látott napvilágot. Charles Murphy információi az elmúlt években többnyire pontosnak bizonyultak, így mostani Twitter bejegyzése is tartalmazhat valóságalapot: Always subject to change and still much we don't know:Phase 5, V2 Feb 18, 2022-Black Panther 2May 6, 2022-GotG Vol. 3July 29, 2022-May 3 or 10, 2024-😮 — Charles Murphy (@_CharlesMurphy) August 7, 2019 A dátumok már az 5. fázis időszakába esnek. Érdekesség a 2024 május 3…

Bővebben >>

Néhány érdekes infó a Fekete Özvegy filmről

Bár a filmről eddig nagyon kevés konkrét információ látott napvilágot azért a vérbeli Marvel rajongók napról-napra felfedeznek apróságokat és a színészek is el-elejtenek egy egy infómorzsát. Így történt ez Rachel Weis esetében is aki a Comic Con-on adott egyik interjújaban nyilatkozta le hogy az általa játszott karakter ötször is teljesítette a Fekete Özvegy programot – sőt rajta kívül még jópár szereplő. Így elképzelhető hogy nem is konkrétan Natasha Romanoff története lesz a jövő tavasszal debütáló soron következő Marvel film hanem a Fekete Özvegyek története. Hivatalosan az Amerika kapitány: Polgárháború után…

Bővebben >>