Kormányinfó: hétfőtől megszűnik a kötelező maszkviselés

Gulyás Gergely a mai kormányinfón jelentette be hogy kivezeti a kormány a járványügyi korlátozások döntő többségét. Ennek értelmében március 7-től: az idősotthonok és kórházak kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés kivezetik a védettségi igazolványra vonatkozó szabályozást a munkálatók már nem írhatnak elő kötelező oltást, kivéve a szociális és egészségügyi dolgozók esetében A miniszter hozzátette ugyanakkor, nem tudják, hogy lesz-e hatodik hullám, akkor visszahozhatják a védettségit, de a virológusok most optimistábbak, mint bármikor

Bővebben >>

Szombattól újra kötelező lesz a maszkviselés zárt térben

A csütörtök délutáni kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter jelentette be hogy A kormány döntése értelmében szombattól az egész ország területén kötelező lesz zárt térben a maszkviselés Majd részletezte is miszerint a rendelkezés kiterjed az üzletekre bevásárlóközpontokra levéltárakra múzeumokra színházakra mozikra valamint a közigazgatási szervek ügyféltereire is Hozzátette, az iskolák, szakképző intézmények, egyetemek esetén az egyes intézményvezetők jogosultak dönteni. Emellett a kormány döntése értelmében az 500 fő feletti rendezvényeken kötelező lesz a védettségi igazolvány. A kormányinfón elhangzott továbbá hogy az egészségügyben dolgozók számára kötelezővé teszik a harmadik, emlékeztető oltást. Járványmatematikusok szerint a…

Bővebben >>

Gyömrőn egyelőre nem lesz közterületi maszkviselési szigorítás

Orbán Viktor tegnap este a köztévében leadott interjúban a vakcina mellett arról is beszélt hogy kötelezővé teszik a maszkviselést közterületeken is. Ezt a tegnap éjjel megjelent Magyar Közlönyben annyiban pontosították hogy a 10000 lakos feletti településeken a polgármesterek rendelhetik el a kötelező közterületi maszkviselést. Ma délelőtt Gyömrő Város Önkormányzata közösségi oldalán tudatta hogy Gyömrőn egyelőre nem lesz közterületi maszkviselési szigorítás.

Bővebben >>

Szigorúbb maszkviselési szabályok lépnek életbe november 2-től

Jövő hétfőtől szigorodnak a maszkviselési szabályok Magyarországon. Az éttermekben a vendégeknek kötelező lesz a maszkviselés, ez alól csak az étel-ital elfogyasztásának ideje alatt mentesülhetnek Nyilvános zenés-táncos összejöveteleken is kötelező lesz az arc eltakarása A szabályok betartatása az üzemeltetők feladata lesz Aki a szabályokat megszegi szabálysértést követ el és kivezethető lesz Az ellenőrzést kereskedelmi hatóságként a rendőrség is végezheti Forrás: Magyarország Kormánya

Bővebben >>