112 évesen hunyt el a világ legidősebb férfija

Vasárnapi halálhírét kedden erősítette meg a temetéséről gondoskodó ravatalozó ház – írja a brit Independent. A 112 éves korában elhunyt Chitetsu Watanabet a világ legidősebb férfijaként tartották számon. A férfi 1907-ben Japánban született, később Taiwanon élt ahol családot alapított. A második világháború után visszaköltöztek Japánba ahol a család farmján éltek. Egy korábbi interjúban elmondta hosszú életének titkát mely a mosoly. Igyekezett egész életében sokat mosolyogni. Japán média értesülések szerint utolsó napjait lázasan és légzési nehézségek közepette töltötte. Chitetsu Watanabe 5 gyermeket, 12 unokát, 16 dédunokát és 1 ükunokát hagyott hátra.

Bővebben >>

A Japánok egyenesen az óceánba eresztenék a Fukusimai atomerőmű nukleárisan szennyezett vizét

Japánban szakértői bizottságot állítottak fel annak megállapítására mihez is kezdjenek a Fukusimai atomerőmű nukleárisan szennyezett vizével. A bizottság két lehetséges variációt vizsgált, az egyik hogy hagyják elpárologni, a másik hogy beleeresztik a Csendes-óceánba. Az utóbbi mellett döntöttek és már bevált gyakorlat szerint a japán kormány valószínűleg el is fogja fogadni a javaslatot. Sürgősen megoldást kell találniuk ugyanis idén nyáron Japánban rendezik meg a 2020-as olimpiai játékokat, mely egyes számait a Fukusimai atomerőműtől mindössze 60 kilométerre tartják majd. Az erőműben nincs már hely arra hogy tartályokban tárolják a szennyezett vizet, annál…

Bővebben >>

Óriási vihar tombol Japánban

Évtizedek óta nem látták hasonló nagysagágú vihart a keleti országban mint ami épp most súlytja őket. Az időjárás eddig 3 ember életét ontotta ki. Mindhárman autójukban haltak meg, kettőt az árvíz vitt el a harmadikat pedig egy vízelvezető aknában találtak meg. Akad olyan területe az országnak ahol óránként 100 milliméter csapadék esik. A rég nem látott esőzések miatt több vasútállomás is víz alá került. Az emberek térdig erő vízben kénytelenek közlekedni az utcákon. A Toyota ideiglenesen bezárja egyik Lexus összeszerelő üzemét Japánban a rendkívüli időjárásra való tekintettel. Az ország nyugati…

Bővebben >>

Tájfun tombol Japán partjainál

Idén ez már a kilencedik tájfun a térségben. A szél sebessége eléri a 162 kilométer per órát. A heves szél megrongált több elektromos vezetéket a térségben ezért jelenleg 15 ezer háztartásban nincs áram. A Lekima névre keresztelt tájfun Okinava, Mijako és Isigaki szigeteknél pusztít jelenleg ám hamarosan továbbhalad Kína keleti része felé ahol már most sárga riasztás van érvényben. A térségben 68 légi járatot és 155 kompjáratot töröltek.

Bővebben >>