Az Avatar újra megdöntötte a legmagasabb mozis bevételi rekordot

2009 után 10 évig vezette a legtöbb mozis bevételt elérő filmek listáját James Cameron Avatar című filmje. A trónfosztás 2019-ben jött el mikoris a Bosszúállók: Végjáték 2,797 milliárd dollárral átvette a vezetést az örökranglistán (néhány millióval megelőzve Cameron filmjét). Idén viszont ismét változott a sorrend, ugyanis a kihasználva a pandémia generálta pangást Kínában újra műsorra tűzték a mozik az Avatart mely egy nap alatt nagyjából 9 millió dollárt produkált, ezzel pedig ismét az élre állt. Mint ahogy 2 évvel ezelőtt James Cameron, úgy most a Marvel sem tétlenkedett és azonnal…

Bővebben >>

Korszerű futópálya épül Gyömrőn

Alig két héttel a pályázat benyújtása után az önkormányzat pozitív elbírálásról kapott hírt így hamarosan megépülhet egy korszerű futópálya Gyömrőn. A tervek szerint az 1100 méter hosszú gumiörlemény borítású futórekortán önkormányzati önerő valamint a pályázaton elnyert 34,5 millió forintból fog megvalósulni a közeljövőben. A régi focipálya, (mai nevén sportpark) egykori futókörének a helyén, valamint folytatásában a stranderdőn keresztül vezetve a Tőzeges tó partjáról zárja be ismét a sportparkban a kört. Várhatóan 2022 márciusára készülhet el a futópálya. Mi az a rekortán? A „rekortán” szó az 1972-es müncheni olimpián használt RekortanTM márkanevű…

Bővebben >>

Közel 400 milliós fejlesztés valósul meg idén Gyömrőn

Elfogadták Gyömrő 2021-es költségvetését melyben a járványhelyzet miatti megszorítások ellenére is közel 400 millió forint jut a város fejlesztésére. Mi is van erre az évre betervezve? Íme: A gyermekorvosi rendelő belső felújítása után az épület szigetelése, tetőcseréje: 23 millió Ft. A Pataki lakótelep ingatlanjainak becsatolása a városi csatorna és ivóvíz-hálózatba: 50 millió Ft. (A költségek megosztásával kapcsolatban még folynak az egyeztetések) Közútfejlesztési terv 2021. (Szent Imre utca felújítása, több zebra létesítése, padkázási munkálatok, a tövesmajori Péteri út útalapja): 60 millió Ft. A vízelvezető rendszer fejlesztése, a belső csapadékvíz elvezető rendszer…

Bővebben >>

Zöldhulladék lerakó udvar nyílik Gyömrőn

Egy régóta fennálló probléma oldódik meg hamarosan Gyömrőn ugyanis zöldhulladék lerakó udvar nyílik a városban – számolt be róla ma reggel Facebook oldalán a város polgármestere Gyenes Levente. Mivel a zöldhulladék elszállításáért (is) felelős DTkH Kft. csak a törvényben előírt minimum kötelezettségét teljesíti az alkalmanként elszállított telkenkénti 2 zsáknyi zöldhulladékkal így a város vezetése úgy döntött saját kézbe veszi a problémát és egy hosszútávú megoldást keresnek rá. Az Annahegyi utca végén található kerítéssel körbevett lebetonozott válogató udvar lett kijelölve erre a feladatra ahol várhatóan már március végén (vagy április elején)…

Bővebben >>