Sebastian Vettel harmadszor is apa lett

Sebastian Vettel nem jelent meg a soron következő Abu-Dzabi Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján, de igazoltan hiányzott. A Ferrari tájékoztatása szerint az indok hogy harmadik gyermeke születésénél volt jelen, ezért csak csütörtök este ér majd Abu-Dzabiba. A 32 éves német pilótának 2 kislánya született eddig és bár hivatalos információ nincs a harmadik poronty neméről azért kiszivárgott infók alapján arra lehet következtetni hogy ezúttal kisfia született. Vettel egyébként nagyon jól óvja magánéletét a sajtó elől, szinte semmit nem lehet tudni családjáról. Nem ez volt az egyetlen mai személyes hír F1-es pilótával kapcsolatban ugyanis:

Bővebben >>

Michael Jackson életét is megfilmesítik

Úgy néz ki a nagysikerű Bohém rapszódia valamint a Rocketman sikere után a közeljövőben több zenés életrajzi filmre szamíthatunk majd. Ilyen például az a film is melyet a pop királyról vagyis Michael Jacksonról készítenek hamarosan. A Bohém rapszódia producere Graham King hozza tető alá a produkciót melyről eddig annyit tudni hogy a forgatókönyvet már elkezdték megírni, nem is akárki kapta a munkát ugyanis John Logan a Skyfall írója dolgozik rajta és a főszerepet valószínűleg Ephraim Sykes fogja játszani. Egyenlőre nem tudni hogy Jackson valódi arcát mutatják majd meg benne vagy…

Bővebben >>

Már a nyitó hétvégén rekordot döntött a Jégvarázs 2. része

Minden idők legjobb nyitó hétvégéjét produkálta bevételek terén animációs film kategóriában a Jégvarázs 2. A hercegnős mesefilm 358 millió dolláros bevételt produkált világszerte nyitó hétvégéjén, ezzel pedig háromszorosan is túlszárnyalta az első rész első hétvégéjét mely egyébként 1,29 milliárd dollárt ért el végül összesen, ezzel pedig 6 éven át vezette az animációs filmek bevételi toplistáját. Ezzel az erős nyitó hétvégével a Jégvarázs 2-nek biztató kilátásai vannak arra hogy megdöntse az idei Oroszlánkirály 1,6 milliárdos összbevételi rekordját.

Bővebben >>

Minden amit a Sherlock Holmes 3-ról eddig tudni lehet

A Sherlock Holmes 3. része sokáig tolódott mivel a főszereplő Robert Downey Jr. túlságosan elfoglalt volt a Marvel filmekben játszott szerepei miatt. Ám mivel a Bosszúállók Végjátékban Tony Stark története lezárult, így raér a legendás detektív harmadik történetével foglalkozni. Szóval amit eddig tudni lehet a Sherlock Holmes 3. részéről: Nem Guy Ritchi fogja rendezni Hanem Dexter Fletcher A főszerepet ezúttal is Robert Downey Jr. játsza majd Társa ezúttal is Jude Law lesz A premier 2021. december 21. Oscar Isaac az új Star Wars filmek sztárja lehet Holmes ellenfele a 3.…

Bővebben >>

Mikulás ház a Hankónál

Ezen a hétvégén a gyömrői gyerekek találkozhatnak a Mikulással és manóival! A Hankó István Művészeti Központ előtt felállított Mikulás-lakban ezen a hétvégén (november 30. szombat és december 1. vasárnap) várja a gyerekeket a Mikulás. Ne hagyjátok ki, biztosan nagy élmény lesz a kicsiknek. Addig is 👉 íme néhány érdekes infó a Mikulásról melyek közt lehet hogy Te is találsz olyat amit eddig még nem tudtál. Fotók: Facebook

Bővebben >>

Újabb DC gonoszokról készülhetnek eredetfilmek

Lassan napi téma lesz a filmes hírek között hogy a nagysikerű Joker rendezője készít e folytatást a filmhez. Todd Philips persze folyamatosan cáfolja hogy folytatáson gondolkodna, ám a korhatáros filmek közt elért rekord bevétel előbb-utóbb egészen biztosan arra fogja sarkallni a stúdiót hogy elkészítsék a Joker 2. részét. De addig is a Forbes magazin értesülései szerint a rendezőt már fel is kérték arra hogy Batman másik legendás ellenfeléről Rébuszról készítsen eredetfilmet. Bár az információ egyenlőre nincs megerősítve azért a DC-nél egészen biztosan ráéreztek arra hogy a Marvellel ellentétben ezen az…

Bővebben >>

Hamarosan bejelenthetik a Hobbs és Shaw 2-t

Ahogy az lenni szokott Hollywoodban ha egy film elég bevételt hoz akkor abból folytatás lesz. Valószínűleg így lesz ez a Hobbs és Shaw című Halálos iramban spin-offal is ugyanis a Universal Studios rendkívül elégedett a film által termelt több mint 750 millió dollárral. A film producere Hiram Garcia már a stúdióval közösen keresi a módot miként is tudnák folytatni Hobbs és Shaw történetét – derül ki a Commicbooknak adott interjújából. Ugyan konkrétumokat egyenlőre nem tudni de elképzelhető hogy hamarosan hivatalosan is bejelenthetik a Halálos Iramban: Hobbs és Shaw 2. részét.

Bővebben >>

Szinkronos előzetes érkezett a Hivatali eltávozás című Demi Moore vígjátékhoz

A nem mindennapi csapat építő tréningről készült, horror-vígjátékként kategórizált Hivatali eltávozás című film magyar feliratos előzetest kapott. A történet szerint a főnökasszony (Demi Moore) csapatépítő tréningre viszi munkatársait. A barlagászás során az idegen vezetőt (Ed Helms) baleset éri és kezdetét veszi az őrület… A Hivatali eltávozás 2020. január 16-tól látható majd a mozikban

Bővebben >>

R-korhatár besorolást kapott a 6 Underground

Michel Bay új filmje – mely hamarosan debütál a Netflixen – R-korhatár besorolást kapott az amerikai korhatár bizottságtól. Az indoklásban a szexuális tartalmak mellett az erőszakot és a szabadszájúságot emelték ki. Tehát összegezve trágár és brutális lesz a 6 Underground. Sem a főszereplő Ryan Reynoldsnak sem pedig a filmet rendező Michael Baynek nem újdonság ez a besorolás ugyanis előbbi a népszerű Deadpool filmekkel míg utóbbi a Bad Boys első két részével már komoly sikereket ért el olyan filmekkel melyben a trágár beszéd kap központi szerepet. A Six Underground – Hatan…

Bővebben >>