ÚJ ZEBRÁK ÉPÜLHETNEK GYÖMRŐN – ÖSSZEFOGÁS A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGÉRT

Két forgalmas útszakaszon is új gyalogátkelőhely épülhet Gyömrőn a közeljövőben – erről döntött a város képviselő-testülete. A fejlesztések célja a közlekedésbiztonság javítása, különösen a gyermekek által gyakran használt útvonalakon. Két új helyszínen létesül gyalogátkelőhely Az egyik új zebra a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Kisfaludy utca kereszteződésében készülhet el, ahol a becslések szerint naponta mintegy 9 ezer jármű halad át.A másik helyszín a Hattyú utca és a Mendei út találkozása, az UFC sportpálya közelében lesz, ahol naponta több száz gyermek kel át az úton, miközben 11–13 ezer autó közlekedik a szakaszon. Egyhangú támogatás a testületben A javaslatot a Fidesz képviselői nyújtották…

Bővebben >>

Új korszak Gyömrőn: patthelyzet a képviselő-testületben

A 2025. szeptember 28-i időközi választás nemcsak új polgármestert hozott Gyömrőnek, hanem teljesen új politikai képletet is a városvezetésben. A polgármesteri széket Kisberk Szabolcs, a Mi Hazánk jelöltje szerezte meg, ám a képviselő-testület összetétele azt üzeni: egyetlen szervezetnek sincs önálló többsége, így a kompromisszumkényszer kora jön el. A testület új erőviszonyai Az eredmények alapján a gyömrői képviselő-testület most így néz ki: Nincs többség, jön az alku Bár a Jó Itt Élni (JIÉ) maradt a legnagyobb frakció öt képviselővel, a 11+1 fős testületben ez messze nem elég a többséghez. Hasonló a…

Bővebben >>

A gyömrői képviselő-testület döntött a bizottsági tagokról

A szerdai testületi ülésen a gyömrői képviselők az alpolgármester személye mellett a bizottsági tagokról is döntöttek. A kistérségi tanácsokban ezután is Hodruszky Lajos képviseli majd Gyömrőt (3 bizottságban). Döntés született arról is hogy az előző ciklustól eltérően a következő öt évben nem 5 hanem 4 bizottság segíti majd a képviselő-testület munkáját az eddigi 33 fő helyett 28 taggal. A létszám csökkentésére takarékossági okok miatt volt szükség. A bizottságok, és azok tagjai 2019 – 2024: Pénzügyi, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottságElnök: Pridalkó PatrikTagok: Dóczi István, Romanov Vivien Anni, Hodruszky Lajos, Szabó ZsoltKülső…

Bővebben >>

Megalakult Gyömrő képviselő-testülete a következő 5 éves ciklusra

2019. november 4-én reggel a Hankó István Művészeti Központ színháztetmében tartotta alakuló ülését Gyömrő város képviselő-testülete. Mint ismert mind a 8 egyéni körzetben a Jó itt élni! Közösség jelöltjei kapták a legtöbb szavazatot, valamint Gyömrő polgármestere Gyenes Levente is az ő színeikben indult és nyert az október 13-i önkormányzati választásokon. A 8 Jó itt élni képviselő mellett 3 másik képviselő kompenzációs listáról került be és úgy alakult meg Gyömrő 11 fős képviselő testülete. Az alakuló ülésen a térség országgyűlési képviselője Dr. Szűcs Lajos is tiszteletét tette aki beszédében kiemelte hogy…

Bővebben >>

A gyömrői képviselő-testület összetétele 2019-2024

Az október 13.-i választások után új képviselő-testület alakul Gyömrőn. Mivel a Jó itt élni! Közösség minden körzetben első helyen végzett és a polgármester is az ő színeikben indult így rajtuk kívüli képviselők csak a kompenzációs listáról jutottak be a testületbe. A gyömrői képviselő-testület összetétele 2019-2024 Polgármester: Gyenes Levente (JIÉ) Képviselők: 1-es körzet: Galgóczy-Gyenes Dorottya (JIÉ)2-es körzet: Török Réka (JIÉ)3-as körzet: Gyenes Levente (JIÉ)4-es körzet: Romanov Anni (JIÉ)5-ös körzet: Dóczi István (JIÉ)6-os körzet: Tóth János Zoltán (JIÉ)7-es körzet: Földesi Katalin (JIÉ)8-as körzet: Pridalkó Patrik (JIÉ) Kompenzációs listáról: Hodruszky Lajos (Gyömrő 2000…

Bővebben >>