A McLaren indul a teljes 2020-as IndyCar szezonban

Pénteken jelentette be a McLaren a nagy hírt miszerint jövőre 1979 után először teljes szezont teljesítenek az IndyCarban. A csapat nem fogja ugyanazt a hibát elkövetni mint idén az Indy 500-as indulásuknál (idén mindent önerőből akartak csinálni és nem sikerült kvalifikálniuk a versenyre, már az időmérőn kiestek) egy már létező csapat – Arrow Schmidt Peterson Motorsports – segítségére támaszkodnak majd Arrow McLaren Racing SP néven. A csapat 2 autóval vág majd neki a 2020-as idénynek a Marcus Ericsson és James Hinchcliffe pilóta párossal, de a tájékoztatás szerint bármelyik futamra tudnak…

Bővebben >>

Montenegró is kitíltja a dohányzást az éttermekből

Montenegró is csatlakozik azon 7 európai országhoz ahol nem lehet többé dohányozni a vendéglátóhelyeken. Ez a hét ország jelenleg: Magyarország, Spanyolország, Nagy-Brittania, Írország, Bulgária, Málta és Görögország. Az augusztus 14-én életbe lépő rendelet értelmében tilos lesz olyan vendéglátóhelyeken ragyújtani ahol ételt vagy italt árulnak (a kaszinók kivételt képeznek). A felmérések szerint a montenegrói felnőtt lakosság mintegy 35 százaléka dohányzik, és egyre több kiskorú kap rá erre a káros szenvedélyre. A lakosság arányában a kis ország egyébként 6. a világon a tüdőrákos megbetegedések tekintetében.

Bővebben >>

Marvel Filmes Univerzum 5. fázis – ismét egy kiszivárgott infó

Alig pár hete hogy a Marvel atyaúristene Kevin Feige ismertette a nagyközönséggel a Marvel Filmes Univerzum 4. fázisának részleteit a napokban új pletyka szintű infó látott napvilágot. Charles Murphy információi az elmúlt években többnyire pontosnak bizonyultak, így mostani Twitter bejegyzése is tartalmazhat valóságalapot: Always subject to change and still much we don't know:Phase 5, V2 Feb 18, 2022-Black Panther 2May 6, 2022-GotG Vol. 3July 29, 2022-May 3 or 10, 2024-😮 — Charles Murphy (@_CharlesMurphy) August 7, 2019 A dátumok már az 5. fázis időszakába esnek. Érdekesség a 2024 május 3…

Bővebben >>

Innál a csernobili vodkából?

Lassan piacra kerül az a vodka melyet a csernobili atomkatasztrófa által szennyezett területen található összetevőkből készítenek. A bevételekből a készítők azokat a hátrányos helyzetű ukrán polgárokat szeretnék segíteni akik azóta is nyögik az atomkatasztrófa következményeit. A vodkát bevizsgáltatták a Southamptoni Egyetemen, de nem találtak benne radioaktivitást, minden a megengedett határérték alatt volt. Bár elsőre azt gondolná az ember hogy nemigazán lesz kereslet az italra, hiszen melyik éppeszű ember vinne be bármit a szervezetébe ami arról a területről származik, de azért azt ne felejtsük el hogy fellendült a turizmus is Csernobilban…

Bővebben >>

Lenyűgöző mágnesgolyók

Valljuk be azért jó néha elbambulni egy-egy érdekes Youtube videón. A minap botlottam bele ebbe a gyöngyszembe melyen 2 két kéz színes mágnesgolyókkal játszadozik. És milyen jól csinálja, lekötött egészen a 4 és fél perces videó végéig, ami manapság ritkaság számba megy nálam. Íme a videó:

Bővebben >>